Friedrich Georg Papperitz

Friedrich Georg Papperitz, aki 1846. augusztus 3-án született Drezdában és 1918. február 26-án halt meg Münchenben, sokoldalú német művész volt, aki a festészet, a költészet és a szobrászat területén dolgozott.

Művészi fejlődése Drezdában kezdődött, ahol J. C. C. C. Dahl irányításával, majd Münchenben Carl Rottmann irányításával fejlesztette tudását. 1838 és 1841 között Rómában tartózkodott, később Norvégiában és Spanyolországban utazott, ahol további inspirációt gyűjtött.

Gustav Friedrich Papperitz, Friedrich Georg Papperitz apja, aki maga is tájképfestő volt, 1813. január 27-én született Drezdában, és ugyanebben a városban halt meg 1861. január 16-án. Apjának köszönhetően Friedrich Georg már korán kapcsolatba került a művészvilággal, és értékes benyomásokat szerezhetett olyan művészekről, mint Ernst Hähnel, Julius Hübner, Robert Reinick, Ludwig Richter és Johannes Schilling. Formális képzését 1861 és 1864 között a drezdai Művészeti Akadémián végezte, majd 1866 és 1868 közötti önálló tanulmányi időszakot követően beiratkozott az antwerpeni akadémiára, ahol különösen Rubens és van Dyck művei tettek rá nagy hatást. Ezt követően hét hónapos párizsi tartózkodás következett.

1870-ben Münchenbe költözött, és nem sokkal később katonaként bevetésre került a francia-porosz háborúban. A háború befejezése után végleg Münchenben telepedett le. Utazásai során több európai városba is eljutott, többek között Párizsba, Londonba, Hollandiába, Svájcba és Olaszországba. Korábbi alkotói szakaszaiban főleg történelmi és mitológiai témáknak szentelte magát, mint például az „Érkezés az alvilágba” című művében. Későbbi éveiben a portréfestészetre koncentrált, és verseket is írt. 1896-ban elnyerte a királyi professzori címet.