Ludwig von Hofmann

Ludwig von Hofmann (* 1861. augusztus 17. Darmstadt; † 1945. augusztus 23. Pillnitz, Drezda mellett) jelentős német festő, grafikus és formatervező. Hat évtizeden át alkotott művei a szimbolizmus és a szecesszió elemeit ötvözik, és más kortárs művészeti irányzatok hatásait is mutatják, a historizmustól az újobjektivitásig. Hofmann az „Új Weimar” mozgalom egyik úttörője volt.

Karl Hofmann porosz államférfi fia volt, aki 1872 és 1876 között a hesseni nagyhercegség miniszterelnöke volt, majd 1882-ben a Bismarck-kabinet kereskedelmi minisztereként örökös nemesi rangra emelkedett. Nagybátyjai Rudolf és Heinrich Ferdinand Hofmann festők voltak.

Hofmann 1883-ban kezdte meg tanulmányait a drezdai Képzőművészeti Akadémián, majd Ferdinand Keller mellett folytatta képzését a karlsruhei művészeti akadémián. 1889-ben a párizsi Académie Julianban tanult, ahol olyan francia művészek hatása alatt állt, mint Pierre Puvis de Chavannes és Paul-Albert Besnard.

1890-től Hofmann szabadúszó művészként dolgozott Berlinben, és tagja volt a „Tizenegyek csoportjának”, amelyhez Max Klinger és Max Liebermann is tartozott. 1894 és 1900 között sok időt töltött Rómában és a Fiesole melletti villájában, ami alakította művészi elképzelését egy modern Árkádiáról. Hofmann 1895-től számos illusztrációt készített a „Pan” című szecessziós magazin számára. Az 1896-os berlini nemzetközi művészeti kiállításon kis aranyérmet kapott, 1898-ban pedig a „Berliner Secession” tagja lett. 1899-ben feleségül vette unokatestvérét, Eleonore Kekulé von Stradonitzot.

Hofmannt 1903-ban a weimari nagyhercegi művészeti iskola professzorává nevezték ki, ahol Harry Graf Kessler és Henry van de Velde körében a művészeti avantgárdhoz tartozott, és az „új weimari” mozgalom fontos képviselőjévé vált. Tanítványai közé tartozott Hans Arp és Ivo Hauptmann. Szoros barátság fűzte Gerhart Hauptmannhoz, akivel 1907-ben Görögországba utazott. Van de Veldével számos építési projektben működött együtt.

Hofmann 1916-ban a drezdai Művészeti Akadémia monumentális festészetének professzora lett. Ebből az időszakból származó fontos munkái közé tartozik a lipcsei Német Könyvtár olvasótermének terve (1919). Irodalmi műveket is illusztrált, többek között Leopold Ziegler Odüsszeia-fordítását és Gerhart Hauptmann Hirtenliedjét.

Az 1920-as és 1930-as években Hofmann kissé visszavonult a nyilvánosságtól. Néhány művét 1937-ben „degenerált művészetként” kiközösítették, de másokat továbbra is kiállítottak. 1941-ben megkapta a Goethe-érmet a művészetért és a tudományért. Hofmann 1945-ben halt meg Pillnitzben, és a drezdai Hosterwitzben található Maria am Wasser temetőben temették el.

Ludwig von Hofmann tagja volt a Német Képzőművészek Szövetségének. Rajongói és gyűjtői között volt Erzsébet osztrák-magyar császárné, August Freiherr von der Heydt mecénás, Rudolf Mosse kiadó, valamint Heinrich Wölfflin és Wilhelm von Bode művészettörténészek. Rainer Maria Rilke 1898-ban Hofmann rajzai által inspirálva Hofmannnak ajánlotta a „Die Bilder entlang” című versciklusát. Thomas Mann is nagyra értékelte Hofmann munkásságát, és ihletet merített belőle „A varázshegy” című regényéhez. Hofmann „A forrás” című festménye Mann haláláig Mann dolgozószobájában függött. Hugo von Hofmannsthal írt előszót Hofmann „Tänze” című grafikai tárcájához (1905).